fbpx

A második napra olyan sokan érkeztek a Müpa tehetségkutatójára, hogy már fél órával a kezdés előtt sor állt az ülőhelyekért. Az óvintézkedés a koronavírus miatt kötelező, mivel csak ülőhellyel rendelkező nézők tekinthetik meg a koncertet.

Tizenötödik alkalommal rendezi meg a Müpa fiatalok tehetségkutató versenyét. Ahogy Bércesi Barbara végigvezette ajánlójában, sokan szép karriert futottak be azóta, hogy először kiválasztották őket a versenyre.

Immár hetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Jazz Szövetség tehetségkutató versenyét „Az év fiatal jazz-zenésze” címért, ismert zongoristánk, Pintér Zoltán ötletét felkarolva. A döntőt idén vasárnap rendezték, a hagyományoknak megfelelően a fináléra ez évben is dugig megtelt a Budapest Jazz Club. A döntőbe nyolc tehetséges fiatal, egy-egy énekes, gitáros, trombitás, szaxofonos, zongorista, basszusgitáros, és két dobos hallgató jutott, és az előző években megszokott, magas színvonalú műsorral készült a megmérettetésre. A végeredmény honlapunkon a verseny utáni órákban ismerté vált, 2022-ben a Közönség-díjat Majsai Roland, a Szakmai zsűri díját Sárközi Edina vehette át.

Idén nem kellett sokat várnunk, hogy folytatódjék az immár több mint egy évtizedes múltra visszatekintő, békeidőben rendszerint havonta jelentkezett „Világsztárok a BJC-ben” sorozat. A járvány az utóbbi években sok felfordulást hozott, beharangozott turnék maradtak el. A hol fellángoló, hol lanyhuló hullámokat ebben a sorozatban is nyomon lehetett követni, tavaly például februárban még Kendrick Scott itt járhatott, de Bill Frisell májusra, majd szeptemberre meghirdetett koncertje is elmaradt. Októberben viszont Emmet Cohen megérkezett, viszont novemberben Christian Sands koncertjére újra hiába készültünk. Az év végére megint enyhült a helyzet, és a Bill Stewart Trio december 11-i teltházas koncertje után, reméltük, ez már nem fordul vissza. Szerencsére nem fordult, így januárban újra teltház fogadhatta múlt szombaton, az újév első világsztár fellépőit a Budapest Jazz Clubban. A Kubában született Alfredo Rodriguez és Pedrito Martinez duója forró karibi hangulatot hozott a fagyos pesti télbe.

Sok évtizedes „hivatásos  jazzrajongó” státuszom során még nem volt olyan koncert, amelyre két évet kellett várni az esedékességét követően. (Persze nem volt még a történelemben ilyen faramuci helyzet sem, amit a jelenlegi világjárvány hozott a nyakunkra.)  De végre megtörtént a nagy találkozás…

A Rómer Jazzklub felé sétálva roppant szellemes felkonferáló „szövegriffet” találtam ki, amit már soha senki nem fog olvasni. Felülírta az élet. A koncert előtti szokásos köszöntője előtt Csurák Erzsébet, aki évek óta Győrbe szállította a minőségi koncerteket, bejelentette, hogy eljött a búcsú ideje, ez a Rómer Jazzklub utolsó eseménye. A közönség a róka fogta csuka szituációban érezhette magát, se köpni, se nyelni nem tudtak a meglepetéstől, Mátyás király meg épp nem jött el, hogy igazságot tegyen.

Múlt csütörtökön folytatva a hagyományokat, a Budapest Jazz Club adott otthont az évek során a bor és a jazz kedvelői találkozójaként népszerűvé vált Glass of Jazz sorozat 12. estjének. Az ez évi első, téli rendezvényen ezúttal a pezsgők, gyöngyöző és habzó borok kerültek fókuszba, de a buborékokért egyelőre még nem kifejezetten rajongókat a szervezők megnyugtatták, a kiállítók egyharmad részben az ún. csendes boraikkal is készültek a kóstolóra. Az italok ismertetésével egybekötött kóstoló a hagyományoknak megfelelően már este hattól elkezdődött, a koncertteremben pedig szintén a szokásos időpontban, este nyolctól szólt a jazz. Ezúttal a RIEGER RHODES QUARTET lépett fel, és tavaly a patinás svájci jazz kiadó, az UNIT Records gondozásában megjelent első, „Long-lost Brothers” című lemez anyagát adta elő.

Charles Lloyd, a már több mint fél évszázada folyamatosan a világ legnagyobb szaxofonosai  és fuvolistái között jegyzett legenda, legutóbb a 2018-ban, az az évben megjelent „Vanished Garden” európai lemezbemutató turnéján járt Budapesten. „The Marvels” nevű új formációjával, a RaM Colosseumban valóban csodás felállású zenekarában nagy örömünkre Lukács Miklós is helyet kapott. Lloyd idei európai koncertnaptárában, gondolom a pandémia miatt, eddig mindössze két bejegyzés szerepelt, a budapesti MÜPA koncert előtt Hamburgban lépett fel.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. Az utolsó nap is bővelkedett tehetséges fiatalokban.

Egy év kihagyás után ismét megrendezhette a Jazz Tanszék a félévi vizsgát januárban. Már csak egy nap maradt a vizsgákból.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005